Trianon – 100

A Trianoni határrendezés hatása Magyarország területére és gazdaságára. A Vasárnapi Újság korabeli cikke.
Magyarország új határai.

A hogy azokat a győzök akarják megállapítani.

Néhány esztendővel ezelőtt a kormány pontos felvételeket csináltatott abból a czélból, hogy megállapíttassék a magyar ipar részére rendelkezésre álló vasércz és szénnek mennyisége. Nevezetesen arra a kérdésre kellett felelni, hogy meglevő vas= és szénbányáink mennyi időre tudnak elegendő nyersanyagot szolgáltatni a gyáraknak, ha oly mértékben akarjuk fenntartani a vasipart, mint a hogy eddig tettük. A feladat megoldásával legjelesebb geológusaink voltak megbízva, a kik lelkiismeretesen megvizsgáltak minden az országban meglevő bányatelepet, sőt az olyan előfordulásokat is, a melyek jelenleg nincsenek művelés alatt, de legalább jövővel kecsegtetnek : s végtelenül elszomorító volt az eredmény. Kitűnt, hogy az az egész vasércz, a mely összes bányáinkban foglaltatik, alig lesz elegendő két, legfeljebb három évtizedre vasgyáraink üzemének a folytatásához, s hogy szénbányáink is ki fognak merülni kevesebb mint száz esztendő alatt.

A mélyen deprimáló hatást, melyet ez a megállapítás okozott, csak egyetlen körülmény mérsékelte némileg. Nevezetesen az, hogy vannak oly vastelepeink is, a melyeknek ércztartalma csekély, összetétele pedig kedvezőtlen, s a melyek jelenleg nincsenek is — ép ezért — művelés alatt, de a melyek valaha haszonnal lesznek feldolgozhatók, a mint a többi bányák kimerülésével a kereslet megnagyobbodik s a vas ára természetszerűleg emelkedni fog.

De ha eddig is sötét színben kellett látnunk legfontosabb s legvirágzóbb iparunknak a jövőjét, egyenesen kétségbeejtő annak a helyzete akkor, ha az entente győzelmes hatalmasságai csakugyan úgy fogják megállapítani Magyarország jövendő határait, mint a hogy hirdetik s mint a hogy azokat az itt közölt térkép feltünteti. Mert a Magyarországtól elrabolni szándékolt területen fekszenek a legdúsabb szénbányák és az összes, ismételjük az összes vasércztelepeink. Ha elveszítjük a zsilyvölgyi szénmedenczét, hol 30=tól egész 70 méter vastagságú rétegeken folyik a bányászkodás, úgy Salgótarjánon kívül — a mely maga is kimerül 10 éven belül — csakis egy kiadósabb telepünk marad : a tatai. A többi idegen nemzetek, idegen országok kezére kerül.

Meglevő vasércztelepeink java Gömörben, Szepesben, Hunyadban és Krassószörényben fekszenek. Csupa oly hely, melyet el akarnak tőlünk szakítani s mely Magyarországhoz tartozott mindig, mióta itt a mostani állam kialakult. De a mi kisebb fontosságú telepeink ezenkívül még vannak, azok is idegen kézre fognak kerülni. így Pozsony=megyében vannak kisebb előfordulások, Zólyomban, Toroczkó vidékén, Aradban, a Székelyföldön, tehát csupa olyan helyen, a mely ezentúl nem lesz a miénk. Ki leszünk tehát fosztva, meg leszünk rabolva épen attól a nyersanyagtól, a mely egy egészséges gyáriparnak a leglényegesebb fundamentumát képezi.

De a szénen és vason kívül idegen kézre kerülnek úgyszólván összes többi bányáink is. Aranybányászatunk eddig körülbelül -56 métermázsa aranyat szolgáltatott esztendőnként, melyet Körmöcz= és Nagybánya környékén kívül főként Erdély szolgáltatott. Ezek a helyek idegent fognak uralni ezután, a termelt arany azok zsebébe vándorol. Elvesztjük azt a kicsi előnyt is, hogy a termelt arany beváltása árán könnyebben tudtuk egyensúlyban tartani valutánkat. Idegen kézre kerül egész ezüsttermelésünk, az a kevés rézbányászatunk, a melyet nagy gonddal kellett fenntartanunk most a háború alatt, hogy ez árúban teljesen el ne szigeteljenek ; elveszítjük meglevő ólom= és antimónbányáinkat s meglevő,bár szegény mangántelepeinket. Ugyancsak elveszítjük összes kénkovand=telepeinket, melyek a gyári kémia egyik nagyon lényeges nyersanyagát szolgáltatják.

A föld mélyéből származó kincseinknek egyik legfontosabbika volt eddig a só. Ezt legnagyobb részben Mármarosmegye szolgáltatta, kisebb részben a marosújvári, tordai, sóvári, vízaknai telepek. Ezek is idegen kézre kerülnek egytől=egyig. Azon az egész területen, a melyet a dölyfös győztesek Magyarország részére meghagyni szándékoznak, nem fordul elő a föld gyomrában annyi só, a melylyel egy koldus a levesét megsózhatná.

El fogjuk veszíteni bauxittelepeinket is, melyek fejében az újabb időben milliókat kaptunk évente a külföldtől s melyek még nagyobb haszonnal kecsegtettek, ha itthon dolgoztuk volna fel azokat. Elveszítjük a drenkovai krómbányákat, melyek a finombőrgyártáshoz legszükségesebb segédanyagot szolgáltatják, valamint a rézbányai molybdän=előfordulást is. El fog pusztulni végleg egész kohászatunk s még azt a kevés szénkéneget sem tudjuk idehaza előállítani, a melylyel a phyloxera pusztításai ellen megvédhetjük szőlőinket s azt a rézgáliczot, melylyel a szőlőmoly ellen védekezhetünk.

Nagy reményeket fűztünk az utóbbi évek alatt a földgázak értékesítéséhez s iparunk nagyarányú fellendülését vártuk azok hasznosításától. Ezek a gázak az erdélyi mediterrán egykori tengermedenczéjéhez vannak kötve, a mely medencze Oláhországhoz fog tartozni ezután. Elveszítjük az egbeli petróleumforrásokat s azt az egész felsőmagyarországi területet, melyen a próbafúrások (Szacsalon Máramarosban, Komarnikon, Sárosmegyében) a legbiztatóbb reménynyel kecsegtettek. Ép úgy elveszítjük összes márványbányáinkat, melyek közül volt egy olyan is, — Csíkban — a mely a világhírű, de teljesen kifogyott párosi követ volt képes pótolni. S ha ádáz ellenségeink csakugyan úgy fogják beváltani fenyegetéseiket, mint a hogy hirdetik, úgy a magyar bányászatnak teljesen vége, magyar embernek nincs többé a föld mélyében mit keresnie s feloszlathatjuk egyik nagy büszkeségünket, a bányaszati akadémiát.

Abban a Magyarországban, a melyet számunkra az entente kijelölt, nem lesznek többé nagyobb magasságú hegyek. Folyóvizeink csak onnan kezdve lesznek a mieink, a hol a síkságot elérik. Meg leszünk tehát fosztva attól is, hogy a vízi erőt állítsuk be az ipar szolgálatába. Mert a vízierőt csak ott lehet gazdaságosan kihasználni, a hol a folyók és patakok esése nagy s a hol tágas völgyek lehetővé teszik nagy rezervoároknak olcsó áron való előállítását. Nekünk pedig patakjaink is alig lesznek ezután s alig egy=néhány marad olyan, a mely Magyarország területén fakad. Ezzel együtt elveszítjük gyógyforrásainknak is túlnyomó nagy részét.

S a hol folyóvizeink magyar földre érnek is, ott is csak a Tisza és annak mellékvizei lesznek a szabad tulajdonunk, — de csak Szegedig. A Dunán való hajózás idegen felügyelet, idegen érdekek szolgálatába kerül. A magunk pénzén, a magunk szorgalmával hárítottuk el a Vaskapunál levő hajózási akadályokat s szabályoztuk a Duna egész magyarországi medrét, s néznünk fog kelleni, hogyan értékesíti az idegen saját számára a mi munkánknak gyümölcseit.

Azzal, hogy elveszítjük nagy hegységeinket, elveszítjük egyszersmind erdőségeinket is. A gyönyörű fenyőerdők, melyek a cseh határtól kezdve Felsőmagyarországon és Erdélyen keresztül egész az Aldunáig örökzöld koszorú gyanánt vették körül az országot : idegen népeknek lesznek ezentúl a tulajdonai. Ezekhez fogható erdők az egész európai kontinensen nincsenek ; ápoltuk, gondoztuk őket, védtük őket a devasztáczió ellen, gondoskodtunk róla, hogy a jövő generácziók részére is megmaradjon az állomány, és ezt most mind elveszítjük. Pedig egyik legjelentősebb kivitelünket ezeknek az erdőknek fája szolgáltatta. S velük együtt elveszítjük tölgy= és bükkerdőségeink legjelentősebb részét is. Az a Magyarország, melyet a kizsákmányoló győzők részünkre kijelöltek, csaknem egészen fátlan kopárság lesz, s csak két nagyobb sziget, a Bakony és a Bükk mutathat fel nagyobb erdőfoltokat. A legszükségesebb fát is külföldről fog kelleni hozatnunk, alig valamivel lesz több, mint a mennyi az aláfűtéshez a háztartásokban szükséges, papirgyártásunk pedig teljesen megszűnik.

Nem marad meg számunkra egyéb, mint néhány megyének mezőgazdaságra alkalmas talaja. Nem hagynak meg az országból annyit,a mennyit a pusztító török meghagyott. Elvesznek tőlünk a „történelmi jog” nevében oly területeket, melyek ezer esztendő óta soha idegent nem uraltak, elrabolnak a „nemzetiségi elv” ürügye alatt oly részeket, hol alig találhatni iskolázatlan embert, a ki a magyaron kívül más nyelvet is ért, s meghagynak egy oly szűk területet, mely kizárólag mezőgazdaságra alkalmatos. De a mezőgazdaság szempontjából legértékesebb földeket is elrabolják. A Kis=Magyar=Alföld, Nyitra és Pozsony déli, valamint Komárom északi részén volt az országnak az a része, a hol a legbelterjesebb gazdálkodás virágzott ; ezt elveszik. A Bánság volt búzatermésünk kincsesháza ; ezentúl nem lesz a miénk. Bács megye szolgáltatta aránylag a legtöbb tengerit, onnan fedezhettük zsír=, tojás=, zöldségszükségletünk jelentős részét, egyedül ott termeltünk eddig rizst ; most e terület azoknak a szerbeknek jut, a kik a rettenetes világháborút felidézték.

Ha az entente tobzódó győzőiben csakugyan nincs kímélet és nincs egy csöpp emberi érzés, ha csakugyan úgy fogják megállapítani országunk határait, mint a hogy hirdetik, akkor ez egy . kietlen, önmagában megállani nem tudó életképtelen földdarab lesz, a melyre meg kell változtatni Vörösmarty Szózatának szavait : „itt élned nem lehet, itt halnod kell”. H. P..
VASÁRNAPI ÚJSÁG. 26. szám. 1919. 66. évfolyam 296. oldal
Trianoni határ
Trianoni határ
Leave a Reply